Helyi és nemzetközi összefogás

 

A közösségi terek, startup központok és digitális inkubátorok virágoznak a világ nagyvárosaiban, azonban ritkábbak a Cesena-hoz hasonló kisebb városokban. A CesenaLab a kezdetektől fogva egy egyszerű, alacsony költségvetésű szervezetként működik, és az alapítók – Cesena Önkormányzata, az egyetem és a Bankszövetség – jelenleg is az alapfeltételek biztosítására összpontosítanak. A Bankszövetség adja a helyszínt ingyen (egy használaton kívüli bankfiókban), az önkormányzat az éves működési költségvetést, míg az egyetem a kapcsolati hálójával, szükség esetén a kutatási infrastruktúrájához és kapacitásához való hozzáféréssel segít, valamint a helyben végzett, vállalkozó kedvű diákok folyamatos utánpótlását biztosítja. A CesenaLab elsődlegesen az IKT és média területen működő vállalkozások segítésére fókuszál.

2013-ban Cesena önkormányzata csatlakozott az URBACT program által támogatott “Jobtown” projekthez, melynek keretében a partnerek helyi megoldásokat azonosítottak az ifjúsági munkanélküliség kezelése érdekében. Az ugyanebben az évben létrehozott CesenaLab tulajdonképpen az URBACT Támogató Csoport élő laboratóriumaként funkcionált – lehetővé téve a fiatalok vállalkozóvá vállalkozóvá válását segítő intézkedések valós körülmények közti tesztelését. A start-up központ és a JobTown Támogató Csoport között kölcsönösen előnyös partneri kapcsolat alakult ki.

„A legfontosabb a szenvedély”

„Folyamatosan lehet jelentkezni hozzánk” – magyarázza Roberto, a központ menedzsere, aki kinézete alapján akár valamelyik start-up vállalkozó is lehetne. „Vállalkozások és magánszemélyek egyaránt pályázhatnak – mindössze egy jó ötlet szükséges a jelentkezéshez. Azt kérjük a jelentkezőktől, hogy győzzenek meg bennünket az ötletük életképességéről, és vázoljanak fel egy jövőképet – mutassák be, hogy mit szeretnének elérni. Három dolgot keresünk” – hangsúlyozza. „A legfontosabb a szenvedély – látnunk kell, hogy a jelentkező valóban elkötelezett és őszintén hisz az ötletében. Másodszor, megvizsgáljuk a csapatot – kik ők, mi a céljuk, és rendelkeznek-e a vállalkozóvá váláshoz szükséges adottságokkal. Végezetül, természetesen értékeljük az ötletet is – azt, hogy az adott megoldás mennyire innovatív.”

A Cesenalab szolgáltatásai

Sikeres pályázat esetén a CesenaLab a következő szolgáltatásokat nyújtja ingyenesen kilenc hónapon keresztül:

  • irodahelyiség, szélessávú internet és 24 órás portaszolgálat;
  • mentori támogatás egy üzleti terv és üzleti modell kidolgozásához – mindegyik ötlet tulajdonosa külön mentorral rendelkezik, de időről időre más, speciális ismeretekkel rendelkező mentorokkal is együtt dolgozik (pl. marketing, termékfejlesztés, pénzügyek);
  • segítség a kapcsolati háló kialakításához;
  • részvételi lehetőség olyan rendezvényeken, ahol a kezdő vállalkozó kapcsolatba kerülhet más vállalatokkal, valamint képzéseken vehet részt különböző témákban.

A CesenaLab cserébe csak egyetlen dolgot kér: amikor kilenc hónap elteltével a cég „kiköltözik” a központból (általában jól működő vállalkozásként), akkor a Cesena-ban kell letelepednie.

A közösség ereje

„Nincs a folyamatban semmi különös” – mondja Roberto – „és ha egyszerűen hangzik, akkor az azért van, mert tényleg az. A tapasztalataink – és a több mint 20 sikeres vállalkozás, amit az elmúlt 4 évben inkubáltunk – azt bizonyítják, hogy a módszer működik. Az eredményeink talán nem hasonlíthatóak össze a Szilícium-völggyel vagy más startup központként nyilvántartott nagyvárosokkal, de az általunk támogatott cégek sikeresek a hazai piacon, sőt sokan közülük jelentős potenciállal rendelkeznek a nemzetközi terjeszkedéshez is. Ami pedig a legfontosabb: ezek a cégek segítenek a fiatal tehetségek megtartásában. Ami még mindig hiányzik, az a kockázati tőke – az egyik alapvető feltétele a vállalkozások további növekedésének a kezdeti szakasz után.”

A CesenaLab „bérlőinek” legtöbbje, akikkel beszéltem, kulcsfontosságúnak tartja a kapott támogatást. Egyikük így nyilatkozott: „Amikor jelentkeztünk, csak három lelkes kocka voltunk az egyetemről. A CesenaLab segített nekünk vállalkozóvá válni.”

A támogatás mellett a legnagyobb érték a közösség erejében rejlik: egy időben egyszerre 10 cég dolgozik együtt a CesenaLab égisze alatt, akik egy sokszínű, tudásban és készségekben egyaránt változatos csapatot alkotnak, és napi szinten segítik egymást. Ebédidőben szinte mindenki összegyűlik az egyterű iroda közepén található nagy asztal köré: lelkes viták folynak, a fiatalok közösen ötletelnek, problémákat oldanak meg, és vicceket mesélnek. A hangulat élénk és zajos – mint egy nagy olasz családban – , de valószínűleg éppen ez az egyik oka annak, hogy az ambiciózus vállalkozók jól érzik magukat itt.