A 2018.09.07-én megrendezett workshop fő témaköre a fiatalok számára vonzó társadalmi és települési környezet tulajdonságai, ismérvei, adottságai voltak. Kerekasztal beszélgetés keretében vitattuk meg a témákat. A jelenlévők több szempontból is érintettek, egyrészt az életkorukból kifolyólag tartoznak a célcsoportba, másrészt szakterületükből adódóan kerülnek kapcsolatba a célcsoporttal.

Az interaktív beszélgetés előtt Kézy Béla ismertette a mai magyarországi vándorlási trendeket és azon tényezőket, melyek meghatározók a fiatalok migrációjában és hozzájárulnak a kistelepülések öregedő korszerkezetéhez.

A magyarországi vándorlási trendek az elmúlt években megerősödtek, ami jellemzően a 40 év alatti korosztályt érinti.

Az országban több vándorlási irányt is megkülönbözettünk:

  • egyrészt a kisebb településekről nagyobbakba: főként közép vagy felsőoktatási intézményekbe mennek a fiatalok, majd tanulmányaik végeztével jellemzően nem térnek vissza szülőtelepülésükre,
  • másrészt a keleti országrészből nyugatra: jellemzően a magasabb fizetések érdekében,
  • harmadrészt pedig a külföldre: jellemzően néhány évre, tanulási célzattal, vagy magasabb bérek érdekében költöznek.

 

Az elvándorlás kiváltó okai között számos tényező megtalálható, a (minőségi)munkalehetőségek hiánya, a megfelelő lakhatási, közlekedési, bevásárlási, szórakozási lehetőségek hiánya, vagy minősége. Ezen a workshopon azokat a témaköröket jártuk körben, amelyek a fiatalok számára vonzók tudnak lenni.

  1. A biztonságos, vonzó városi környezet megléte
  2. A szabadidős lehetőségek széles választéka
  3. Magas szintű közszolgáltatások
  4. Minőségi fenntartható városi környezet
  5. Jó közlekedési kapcsolatok
  6. Befogadó, nyitott társadalmi környezet
  7. Pozitív városimage