A 2018. szeptember 26-án megrendezett nemzetközi workshopra Miskolcon, a Park Hotelben került sor. A szakmai előadások a partnerországok jelenlegi ifjúság politikai intézkedéseket mutatták be kormányzati szinten és az azt támogató intézményrendszert. Az előadások során így a magyarországi, romániai, ukrajnai, szerb és szlovák gyakorlatot ismerhették meg a workshop résztvevői.

A szakmai előadások során irányított beszélgetés zajlott le a résztvevők között feltárva a közös pontokat, ellentéteket és a lehetséges jógyakorlatokat a nemzetközi kutatás számára. A moderátor segítségével a workshop résztvevői egy olyan ifjúságpolitika vízióját vázolták fel, amely a kistelepülések, városok számára nyújthatna olyan intézkedéseket, amelyek a fiatalok elvándorlását megakadályozhatja.

A külföldi szakértők közös álláspontja minden résztvevő országból, hogy az ifjúságpolitika a gyakorlatban nem kap kellő hangsúlyt az országukban. Stratégiák, intézkedés tervek mindenhol léteznek, azonban ezek nem megfelelő hatékonyságúak a kisebb városok elnéptelenedésének és elöregedésének megakadályozására.