Amint korábbi bejegyzésünkben összefoglaltuk, a felsőoktatás keretei között a közösségszervező alapszak kínál ideális lehetőséget az ifjúságügy területén elhelyezkedni szándékozó szakemberek számára, hogy felsőfokú képesítést szerezzenek. Többrészes bejegyzésünkben az ezen a területen szakot hirdető felsőoktatási intézményeket mutatjuk be a 2018-as felvételi statisztikák alapján. Lássuk!

A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar alapképzésére összesen 51-en jelentkeztek 2018-ban nappali munkarendben és 76-an levelező tagozaton. A nappali tanrendben jelentkezők közül 8 fő került felvételre, valamennyien államilag finanszírozott formában, míg a levelező tagozatosok közül 16-an, közülük 14 fő államilag finanszírozott helyen. A Bölcsészettudományi Karon ezzel szemben 87 jelentkező volt és 24 felvett hallgató kezdte tanulmányait nappali tagozaton, 65 jelentkezőből pedig 14-en kezdték levelező tanrendben a képzést.

A több mint 650 éves történetre visszatekintő pécsi egyetem mellett egy másik tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem is kínál közösségszervező képzést. A Juhász Gyula Pedagógusképző Karon zajló képzésre nappali munkarendben 117-en jelentkeztek, viszont csak 29 fő került felvételre. Hasonló arányban alakult a levelező tanrend felvett hallgatóinak száma is, ott a 67 jelentkezőből 13-an kezdték meg tanulmányaikat 2018 őszén.

A két tudományegyetem mellett további felsőoktatási intézmények is kínálnak közösségszervezés alapszakot, ezeket a következő bejegyzésekben mutatjuk be.