Az ifjúságügy területén természetesen a felsőoktatás keretei között is lehetőség van ismereteket szerezni. Az ifjúsági közösségszervezés egyike az egyetemi alapszakon meghirdetett, a kultúra, közművelődés, ifjúságügy és felnőttképzés területén ismereteket adó közösségszervezés szak három jellemzően válaszható szakirányának.

Az alapképzés célja kulturális, humán, közösségi alapú társadalom- és gazdaságszervező munkát végző szakemberek képzése, akik a művelődési, egyházi, civil, vállalkozói és nonprofit szervezetek, állami vagy önkormányzati intézmények, integrált, többfunkciós szervezetek, intézmények működtetésének ellátása mellett képesek a művelődés, az ifjúság, a felnőttképzés társadalmi és gazdasági helyzetének fejlesztésével összefüggő állami feladatellátást helyi vagy közösségi szinten megszervezni, irányítani.

Az ifjúsági közösségszervezés szakirány elvégzését követően az ifjúságügy vagy felnőttképzés számos területén lehetőség nyílik az elhelyezkedésre. Az ifjúsági közösségszervező szakember az ifjúságsegítés és a humánfejlesztés területén, önkormányzatoknál, állami vagy magánintézményekben, civil szervezetekben, közösségekben láthat el feladatokat az ifjúsági szolgáltatás, valamint a felnőttképzés különböző színterein.