Legyen szó pályázati finanszírozásból megvalósuló programról, vagy agilis településvezetőről, tapasztalatok szerint a helyi megmozdulásokra, programokra, eseményekre egyre nagyobb figyelmet fordítanak a közösségek, mindez pedig felértékeli a közösségszervezők szerepét is a közösségen belül. Egy szakember elhelyezkedési esélyeit persze növeli, ha többéves szakmai tapasztalattal rendelkezik és beszél valamilyen idegen nyelven. További előny, ha a szakember mobilis, vagyis hajlandó olyan térségbe költözni, ahol igény mutatkozik a munkája iránt.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján egy közösségszervező jelenleg bruttó 220-350.000 forint körüli kezdő fizetéssel számolhat, függően attól, hogy a szakember milyen intézménynél helyezkedik el, illetve milyen végzettséggel rendelkezik. Állami foglalkoztatónál az átlagkereset mértékét a szakmai tapasztalattól és az közalkalmazotti jogviszony időtartamától függően a közalkalmazotti bértábla is szabályozza.