Cikksorozatunk első részében bemutattuk, hogy fiatalok számára kiemelkedő fontosságú a versenyképes jövedelmet biztosító munkahely, a jól működő vállalkozástámogató rendszer, valamint az is, hogy megfizethető lakások széles választéka álljon rendelkezésre. A második részben újabb három – elsőre talán meglepőnek tűnő – feltétel szükségességére világítunk rá.

4. feltétel: Biztonságos, vonzó városi környezet

A városbiztonság kritikus – és az utóbbi időben egyre jobban felértékelődő – tényező a képzett szakemberek vonzásában – az alacsony bűnözés, az alacsony szintű kitettség természeti (vagy éppen ipari) katasztrófáknak, a jó minőségű levegő, víz mind olyan értékek, amelyek fontos “tehetség telepítő tényezők”. A biztonság azonban önmagában nem elég: lényeges, hogy a városi környezet vonzó legyen: karakteres épületek, következetes építészeti arculat, jó minőségű zöld felületek, közösségi terek – mind olyan szempontok, amelyek meghatározzák, hogy érzik magukat a fiatalok egy városban.

5. feltétel: Rekreációs lehetőségek széles választéka – színes közösségi élet

A tehetséges fiatal szakemberek – különösen az Y generáció – számára meghatározó érték a munka és magánélet egyensúlya – és éppen ezért azokat a városokat részesítik előnyben, amelyek gazdag rekreációs kínálattal rendelkeznek. Számukra az a vonzó város, amely a szakirodalomban gyakran “harmadik helyként (third place)” hivatkozott létesítmények – közösségi helyek – széles, és izgalmas választékát kínálja. Ezek lehetnek kulturális intézmények, kávézók, éttermek, kocsmák; közterek, sportlétesítmények – lényeg, hogy mindig legyenek programok, amelyek kiszolgálják a legkülönbözőbb érdeklődésűek igényeit is. Azt is fontosnak tartják, hogy legyenek olyan összetartó kisközösségek, amelyekhez tartozhatnak. Az üres éttermek, este kihalt városok, városi terek pedig mindennél jobban riasztják a fiatalokat!

6. feltétel: Európai szintű közszolgáltatások

A fiatalok igényes célcsoport – és ez az igényesség megnyilvánul a közszolgáltatások irányában is. A magas minőségű, széles választékot és európai szinten is versenyképes képzést biztosító intézményrendszer alapkövetelmény, csakúgy, mint a minőségi óvodai és bölcsődei ellátás, és persze a színvonalas egészségügyi szolgáltatások rendelkezésre állása. Fontos számukra az is, hogy az önkormányzati ügyintézés gyors legyen, egyszerű és rugalmas – és a közszolgáltatások minél szélesebb köre legyen elérhető interneten keresztül is.

S ha mindez már rendelkezésre áll egy városban? Nos, a városvezetés akkor sem dőlhet hátra, mert van még 4 (+1) olyan feltétel, amely elengedhetetlen a fiatalok megtartása és vonzása érdekében. Ezeket azonban már a következő részben vesszük sorra.