Jó gyakorlatok Tatabányán a fiatalok helyben tartásáért

Tatabányán a munkaerőhiány és a fiatalok elvándorlásának mérséklése érdekében két programot is útjára indítottak saját erőforrásból, melyek egymást kiegészítve, erősítve képesek hozzájárulni a munkaerőhiány csökkentéséhez.

„Tatabánya hazavár – befektetés a jövőbe” című program

A 2012-ben indult program célja elsősorban a munkát kereső fiatalok és a szakképzett munkavállalókat kereső cégek és intézmények összekötése volt.

 

Forrás: Pexels, https://www.pexels.com/hu-hu/foto/abece-fogalmi-fokusz-fokuszal-301920/

A program a következő elemeket tartalmazta:

  • A Stúdium Ösztöndíj program a hiányszakmát tanuló helyi fiatalok szakképzésben és felsőoktatásban való részvételének támogatásááért akár havi 15 ezer forintos ösztöndíjat is nyújtott, ehhez mindössze két feltételnek kellett megfeleni a pályázó fiatalnak: egyrészt tatabányai lakcímmel rendelkezni, másrészt a pályázati felhívásban szereplő szakmák egyikében nappali tagozatos képzést folytatni.
  • A Kótai József Gyakornoki Program célja a hiányszakmákban lévő betöltetlen álláshelyek feltöltésének segítése volt. A programba 10 cég kapcsolódott be, főként a Tatabánya-Környe Ipari Park területéről. A munkaadók részt vesznek a gyakornoki programba felvett fiatalok kiválasztásában is. A gyakornoki ösztöndíj a szakképzésben tanulók esetében 30.000 Ft/hó, míg a felsőfokú képzésben hallgatók esetében 50.000 Ft/hó.
  • A program része volt a lakhatási támogatás nyújtása is. A hiányszakmában középfokú, vagy felsőfokú végzettséggel, tatabányai munkáltatónál vagy a Tatabánya-Környe Ipari Park területén végzettségének megfelelő munkaszerződéssel rendelkező fiatalok számára önkormányzati bérlakások kérelmezésére adott lehetőséget meghatározott feltételek alapján.

 

„Tatabánya, ahol otthonra találsz (TAOT)” című program

A TAOT 2015 végén indult el, mint az önkormányzat és a helyi cégek közös programja, melynek célja a Tatabányán letelepedett vállalkozások szakképzett munkaerővel való ellátása, a helyi szakképzések fejlesztése, valamint a máshol lakó szakképzett munkaerő Tatabányára vonzása.

A fiatalok helyben tartására a következő fókuszterületek rajzolódnak ki a jó gyakorlat alapján:

  • a pályaorientáció,
  • a hiányszakmák iránti motiváció,
  • a szakképzés és a felsőfokú képzések támogatása a végzettség sikeres megszerzése érdekében,
  • a pályakezdők támogatása első munkahelyük megtalálásában,
  • és a fiatalok lakhatási támogatása.